Ebben a pillanatban zuhant be a postafiókomba a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium várva-várt közleménye a január elseje óta létező megyei-alapú autópályadíjakkal kapcsolatos változásokról. Sajnos továbbra is fizetősek lesznek a fontos autópályakivezető-szakaszok, így például fizetnie kell a budapestieknek, ha el akarnak menni a budaörsi hipermarketekhez és nem szeretnének a környező településeken végigcsattogni. A megyei matricák bevezetésével talán nem is volna akkora gond, ha nem tettek volna melléjük néhány buta szigorítást, és nem lenne ettől az évtől szinte minden olyan elkerülőút fizetős, ahová éppen invitálni kéne az átutazóban lévő autósokat. Aki az új, és mostani tudásunk szerint vasárnaptól, vagyis február 1-től már nem próbaüzemi állapotok szerint mégsem kér megyei matricát, az bizonyos feltételekkel visszaválthatja, ha már vásárolt. A budapesti reptérre igyekvők és mások is fellélegezhetnek, mert történnek azért jó dolgok. Íme az NFM közleménye, változtatás nélkül:
"Megjelent és február elsejével hatályba lép az e-matricás útdíjszedési rendszer végleges kereteit rögzítő rendeletmódosítás. A januárban bevezetett megyei matricák a továbbiakban nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek.
Az M1 autópálya Fejér megyei és az M7 autópálya Veszprém megyei szakaszai így februártól mindkét, hálózati szempontból szomszédos megyére érvényes matricával is teljes hosszban használhatók. A Bács-Kiskun megyei matricával igénybe vehető hálózat 40 kilométerrel, 85 százalékkal, a Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves megyei matricával igénybe vehető hálózat 25-30 kilométerrel, 40 százalékkal nő. A kiterjesztésnek köszönhetően Fejér megyei matricával elérhető lesz Tatabánya, Pest megyeivel Hatvan, csongrádival Kiskunfélegyháza, hajdú-biharival Nyíregyháza és Tiszaújváros.
A miniszteri rendelet melléklete tételesen felsorolja az egyes megyei matricákkal használható gyorsforgalmi szakaszokat. A táblázat az érvényességi határokat a csomópontok nevével, számával és szelvényszámával is megjelöli.
A dunaújvárosi és szekszárdi hidak használata díjmentessé válik. Az M8 autóút Pentele- és az M9 autópálya Szent László-hidat tartalmazó szakaszaira a továbbiakban tehát nem kell egyetlen matrica sem. Ingyenesen lesz elérhető Budapest felől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is a 4. sz. autóút (M4) mintegy 900 méteres szakaszán. Az M86 autóút szombathelyi és az M9 (61. sz. főút) kaposvári szakaszai esetében a díjszedést a csatlakozó gyorsfogalmi kapcsolatok megépítéséig felfüggesztik.
A végleges előírásokhoz igazított térképek a rendeletmódosítás kihirdetése után elérhetőek lesznek a megszokott felületeken, awww.kormany.hu, a www.nemzetiutdij.hu, a www.kkk.gov.hu és a www.utinform.hu oldalakon.
A feleslegessé váló e-matricák - pl. az egyébként meg is szűnő Vas megyei - 2015. március 15-ig a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, postai úton és az útdíjfizetési szolgáltató által lehetővé tett egyéb módon visszaválthatóak. Mivel az ügyfélszolgálatok jellemzően gyorsforgalmi úton közelíthetőek meg, személyes ügyintézés esetén a megyei jogosultság a visszaváltás napján a nap végéig érvényben marad. Az átmeneti rendelkezések értelmében azok az autósok, akik januárban jogosultság nélkül közlekedtek díjköteles szakaszokon, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, hanem az egyéb esetekben kötelező, 1470 forintos szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük, ha legkésőbb február végéig éves országos vagy megyei matricát vesznek.
A kormányzat a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak számára utólagos kompenzációt biztosít. A jogszabályi keretek törvénymódosítást is igénylő kialakítása áprilisra várható, addig az érintettek D2 matricákat válthatnak. A négy vagy több gyermek után családi pótlékban részesülő vagy mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal rendelkező autósok a D2 és D1 kategóriák díjai közti különbséget igényelhetik majd vissza a járási hivatalokban. A kedvezménnyel a tervek szerint a mozgásukban korlátozottakkal egy háztartásban élő családtagok (pl. gyermek esetében a szülő) is élhetnek."
Friss kommentek